Candide-átiratok – Hübler Henrik írása

Következő sorozatunkban a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákjainak átírásait, hozzatoldásait közöljük, Voltaire Candide című műve kapcsán.

Tizenkilencedik fejezet

Melyben az emberi társadalom legoptimistább fajtájával találkozunk.

1*_PSyJFpEX-MZZlKtT3piAA.jpeg (759×798) (medium.com)

Eldorádó elhagyása után mindketten búskomorak voltak egy kicsit. Tudták, hogy úgy cselekedtek, ahogy kellett, de bántotta őket, hogy a világ legigazságosabb országát hagyták el, és az esély a visszatérésre igencsak csekély volt. A hely, ahol mindenki boldog és kiegyensúlyozott. Nincs harag, kapzsiság, rosszindulat, vagyis az ember rossz tulajdonságaiból egy sem található azon a környéken. Azért Candide-ot felvidította egy kicsit a gondolat, hogy ő most szeretett Kunigundájáért megy, Cacambót pedig az újabb kalandok lehetősége, ugyanis Eldorádónak, akármilyen tökéletes hely, hátránya is van, mégpedig az, hogy nem történik semmi különleges. Mindenkinek megvan mindene, mindig minden tökéletesen működik, sosincs semmi rendkívüli. 

Útközben, a kikötő felé, hegyeket, völgyeket, pusztákat, erdőket átszelve, épp arról merengtek, hogy ha sikerül megtalálniuk Kunigundát, akkor miképp folytatják tovább életüket, mikor a távolban megláttak két alakot közeledni. 

– Látod azt a két árnyat a távolban? – kérdezte Candide.

– Látom – felelte Cacambo.

– Vajon mit akarhatnak, mit kereshetnek ezen a vidéken?

– Nem tudom, lehet, hogy eltévedtek.

– Lehet. Biztos jó emberek, kérdezzük meg, mi járatban vannak.

– No, hát az nem volna jó ötlet – Cacambo arcáról némi riadalmat lehetett leolvasni – Ezen a vidéken sok rabló jár, és épp az olyan gazdag zarándokok a célpontjaik, mint amilyenek mi vagyunk.

E beszéd hallatán Candide tekintete is riadt lett kicsit, de azért ő még kitartott saját gondolata mellett, hogy a két közeledő alak a jó emberek közül való. Akár jó, akár rossz embereknek tartották őket, a találkozás elkerülhetetlen volt, ugyanis a vékony hegyi szerpentinről, amin épp haladtak, nem lehetett letérni, így hát reménykedtek, hogy a két közeledő vándor semmi rosszat nem forgat fejében, és mentek tovább. 

A két vándor pillanatok alatt odaért hozzájuk. Candide gondolkozott, hogy megszólítsa-e őket. Félt ugyan, de modortalanságnak tartotta, hogy csak úgy elmenjen mellettük. Amíg ezen töprengett, a két idegen rájuk köszönt, ezzel a dilemma Candide fejében megszűnt. Mint kiderült, nem volt mitől félniük, nem rablókba botlottak, hanem megszállottakba. Ezen Candide is csodálkozott, mivel még nem látott igazi megszállottakat. Azonban már hallott róluk Panglosstól, ő mesélte régen, hogy a megszállottak olyan emberek, akik elvesztették realitásérzéküket. Egy bizonyos dolgon kívül semmi sem érdekli őket, azonban ennek a dolognak elérése érdekében nem ismernek határokat. Minden félelmet veszélyeztető jelet, fenyegetést figyelmen kívül hagyva mennek céljuk felé, optimizmusuk határtalan, értékrendjük elég torz. Hosszú évek után is képesek ugyanazt csinálni, csak hogy céljukat elérjék. Szóval ilyen megszállottakkal hozta össze őket a sors. Azonban róluk rendkívül nehéz volt megállapítani, hogy megszállottak, mivel már olyan régóta mentek céljuk felé, hogy a sok kudarc után ők is kételkedni kezdtek céljuk létezésében. 

– Üdv idegenek! Segítsenek nekünk, egy bizonyos országot keresünk, ahol minden tökéletes, semmi nem hibádzik, és az emberek rossz tulajdonságai semmivé váltak. Eldorádó a neve. Sok legendát hallottunk róla, azonban rajtunk kívül senki sem hiszi, hogy létezik. Már harminc éve járjuk a világot, és ugyan dolgunkban eddig biztosak voltunk, most már néha mi is kételkedünk létezésében. Régóta vándorlunk, elfáradtunk, nem tudnának nekünk segíteni?

Candide elmosolyodott, azonban nem tudta, mit tegyen. A megszállottak fáradtságukban észre sem vették a négy drágakővel megrakott állatot, így Candide bármit mondhatott. Cacambóval sokatmondó pillantást váltottak, mely megerősítette őket abban, hogy segítenek a megszállottakon. 

– Szerencséjük van, hogy belénk futottak. Eldorádó létező hely, mi is onnan jövünk. Bejutni szinte lehetetlen, azonban ha harminc éve keresitek, nem hiszem, hogy pár magas hegy utatokat fogja állni – mondta Candide, majd pontosan elmondta, merre található a tökéletes ország. A megszállottak nagyon hálásak voltak, és láthatóan erőt adott nekik a megerősítés, nemhiába jöttek eddig. 

– Köszönjük segítségüket! Jó érzés hallani, hogy feltevésünk beigazolódott, azután, hogy annyi ember bolondnak nevezett minket állításunk miatt. Azonban egy kérdésem mégis lenne: ha megtalálták Eldorádót, mégis miért jöttek el onnan? 

Candide elmondta döntésük indokait, melyet ugyan nehezen, de megértettek a megszállottak is, hogy Kunigundáért minden bizonnyal megéri továbbmenni, ha az ember szerelmes belé. 

Ezután a megszállottak még egyszer köszönetet mondtak, majd boldogan indultak tovább. 

– Rendes figurák – mosolygott Candide, mire Cacambó bólintott, és ők is tovább folytatták útjukat.

Borítókép: Scheiler Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.